Trapézlemez

.org



Horganyzott, alucink, valamint szerves felülettel ellátott termékek szállítási,- és tárolási előírásai


  1. A lemezek mozgatását elegendő embernek kell végezni, a lemezeket mindkét oldalon meg kell emelni. (pl. 6m hosszú tábla mozgatásához 6 ember szükséges). A lemezeket egymáson tilos csúsztatni!
  2. A horganyzott lemezek olajozása és passziválása a fehér korrózió ellen csak a szállítás idejére biztosítja a védelmet.
  3. A szerelés megkezdéséig a horganyzott és festett lemezeket óvni kell a nedvességtől!
  4. A csomagban illetve tekercsben lévő lemezeket tilos szabad téren vagy olyan helyen tárolni, ahol nedvességnek vagy változó hőmérsékletnek vannak kitéve. Különösen körültekintőnek kell lenni téli viszonyok között, ha fûtött raktárban raktároznak. A jelentős hőmérséklet különbség miatt a pára lecsapódik, mely a lemez "besülését" eredményezheti.
  5. Amennyiben a szállítás vagy raktározás során nedvesség éri a lemezeket, meg kell azokat szárítani, majd ezt követően megfelelő alátétfák alkalmazásával úgy kell átrakodni, hogy ezzel a lemezek közötti szabad levegőáramlást biztosítsuk. Szárítás után a lemezeket át kell vizsgálni, konzerváló olajjal le kell kenni!
  6. Hosszabb tárolásra szánt horganyzott és alucink lemezeket konzerváló olajjal le kell védeni.
  7. Gyári csomagolású festett lemezeket nem szabad a gyártástói számított 3 hétnél tovább tárolni. Ez idő elteltével a köteget szét kell bontani, és át kell őket rakodni alátétfát felhasználásával. A raktározási idő semmiképpen sem haladhat ja meg a 6 hónapot.
  8. Védőfóliával ellátott lemezeket a napsugárzástól védeni kell, szerelés után a védőfóliát haladéktalanul el kell távolítani!
  9. A lemez vágása csak az erre a célra alkalmas szerszámokkal (pl. rezgőolló) lehetséges, sarokcsiszoló használata megégeti a lemez felületét, a keletkező forgácsok beleégnek a festékbevonatba, mely következtében rozsdásodás léphet fel. Vágást követően a lemezfelületet ellenőrizni kell, hogy ne maradjon forgácsdarab a felületen. Esetleges karcolásokat a lemez színével azonos javító festékkel lehet kijavítani.
  10. A lemezrögzítéshez EPDM tömítéssel ellátott csavarokat kell használni, a lemezeket egymáshoz fûzőcsavarral (4.8x20) vagy zárt szegeccsel kell rögzíteni. A csavarbehajtásnak menetszabályzós csavarbehajtóval kell történnie. A fenti szabályok be nem tartásából eredő sérülés, károsodás a Vevő felelősége, az Eladót mentesíti mindenféle kötelesség, felelőség alól. A fenti szabályok betartásával Vevő megvédheti magát a lemezek károsodásától illetve a veszteségektől!!!